Varázslat fakanállal

Medvehagymás pogácsa, azaz mi a titka a jó paleo sütésnek?

DSCF4316

A hétvégén ajándékba kaptam egy nagy csokor medvehagymát. Felmerült a kérdés, hogy mit is készítsek belőle? Hirtelen a  nagymamám pogácsái jelentek meg a szemem előtt, amelyeknek az ízére a mai napig emlékszem. Számtalanszor álltam kislányként a konyhában és segítettem a pogácsa szaggatásban, valamint megtanultam, hogy a pogácsák alakjaiknak  ugyanolyan szabályosnak kell lennie. Gyerekként az én feladatom volt még a pogácsák tetejének a megkenése tojással, amit nagyon fontos dolognak éreztem és utána tűkön ülve vártam, hogy mikor sülnek ropogósra az apró sós sütemények. Most a tészta lenmaglisztből készült, mert a medvehagyma ízét még jobban kiemeli és nem utolsósorban alacsony kalóriatartalma miatt is rá esett a választásom. Végül a lakásban isteni medvehagymás sült illat szállt, ami felidézte egy kicsit a gondtalan gyermekkort, majd friss pogácsával a kezemben tárcsáztam a nagyi számát. Hallottam a hangján, hogy örül nekem miközben elmeséltem neki, hogy pogácsát sütöttem. Sok mindenről szó esett a sütés kapcsán és rájöttem az igazi jó pogácsa titkára.  A titok nem más mint, az  amit tőle tanultam, hogy az ember mindig örömmel süssön. Valamint eszembe juttatta  azt a fontos dolgot, hogy nem szabad elfelejtenünk, hogy honnan jöttünk és hogy hová tartunk. 

DSCF4325

 

Hozzávalók:
40 dkg lenmagliszt
10  dkg liszt (gluténmentes kenyérliszt)
1,5 dl tejföl
1 dl tej
1 csomag élesztő
1 csipetnyi só
10 levél medvehagyma
25 dkg margarin
2 db tojás

DSCF4313 (1)

 

 Elkészítés:

Az élesztőt a langyos tejben a cukorral felfuttatjuk. A lisztet a margarinnal elmorzsoljuk, hozzáadjuk az élesztőt, egy tojást  és a többi hozzávalót.  Végül a medvehagymát megmossuk és apróra vágjuk és tésztához hozzáadjuk, majd félkemény tésztává gyúrjuk, amit fél óráig pihentetünk.

DSCF4303
Majd a tésztát kinyújtjuk, a tetejét egy kés segítségével megrácsozzuk és közepes méretű pogácsákat szaggatunk belőle. Tojással megkenjük és a tepsiben még 10 percig pihentetjük, majd előmelegített sütőben 175 fokon megsütjük.

 DSCF4315

Jó étvágyat!

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!