Varázslat fakanállal

Saslik tepsiben, azaz süssünk kreatívan a hétköznapokban

Nagy kedvencem a saslik. Ismered? Nyársra húzott zöldségek, hagymafélék pácolt hússal megtűzdelve átsütve. Téved az, aki azt hiszi, hogy csak nyáron nyárson tűz felett készíthető. Mindössze csak egy kis kreativitás kell hozzá és bármikor elkészíthetjük, például egy esős nyári hétvégén vagy  akár hétköznap is a sütőben. Nem kell lemondanunk a finom ízekről, hanem vegyük elő  a hurkapálcával és tűzdeljük meg hússal, krumplival, szalonnával és paprikával, tepsibe vele és süssük meg. Vigyázat gyorsan fogy!

Hozzávalók:
30-40 dkg csirke hús
3-4 db burgonya
15 dkg szalonna
2 fej vöröshagyma
grill fűszerkeverék
hurkapálca
1 db paprika

Elkészítés:
A húst  folyóvízben megmossuk, majd kockákra vágjuk és megszórjuk a grill fűszerkeverékkel. A megtisztított hagymát, krumplit és a szalonnát, paprikát szintén felaprítjuk ugyanolyan nagyságú darabokra, végül  a hozzávalókat egymás után feltűzdeljük a hurkapálcára. A nyársakat egy olajjal megkent tepsibe tesszük és 180 fokon körülbelül 20 percig sütjük.

 Érdemes kipróbálni  füstölt kolbásszal és sárgarépával megbolondítva, az íze ebben a formában is  isteni.  Jó étvágyat!

A szabadban való sütés-főzés öt pozitív hatása

Milyen pozitív hatása van annak, ha a szabadban ragadsz fakanalat? Miért vegyük a fáradtságot, hogy tüzet rakjunk és kihordjuk a hozzávalókat a kertbe? Megéri? Igen! Hiszen ez egyfajta kikapcsolódás a friss levegőn, azaz alkotás a természetben.

Jöjjenek a szabadban való sütés főzés pozitív hatásai:

  1. Garantált hétvégi kikapcsolódás, ha a barátokkal vagy a családdal  kertben főzőcskézünk vagy sütögetünk. Mindenki szereti a finom ételeket és jó másokkal közösen együtt főzni.

  2.  A tűzrakás majd a vidáman fellobbanó lángok  meghitt hangulatot adnak főzésnek. Ki ne emlékezne egy jól sikerült nyársalásra és a tűz fényénél  elhangzott sztorikra.

  3. A friss levegőn megjön az étvágyunk, mivel folyamatosan kavargatjuk és kóstolgatjuk az ételt, miközben egy-két fahasábot  teszünk a tűzre. 

  4. Sokkal finomabb a bográcsban főtt gulyás, valamint a grillen sült hús íze. A finom ételek füstös ízzel párosulnak.

  5. Ha jól választjuk ki az elkészítendő ételt biztos a siker,  hiszen  a kezdők süthetnek egyszerűen szalonnát vagy parázsban sült burgonyát, valamint a halandó szakácsok főzhetnek bográcsban halászlét, gulyást akár még paprikás krumplit is. Fantáziánknak a természetben való főzés során sem szabhat semmi sem határt.

Retro fasírt újragondolva gluténmentesen

Ki ne ismerné a klasszikus fasírtot, amelynél azt hinnénk, hogy nincs is jobb? Miért kéne lemondanod az isteni ízélményről? Nem  kell, hiszen a használhatunk akár gluténmentes zsemle morzsát vagy egyszerűen beáztatott zsemlét  kicseréljük burgonyára. A frissen sült fasírt kívül ropogós lesz belül pedig puha. Vigyázat gyorsan fogy!

Hozzávalók:
500g sertés darálthús
30 dkg nagyobb burgonya
só, bors, majoranna
2 tojás 
olaj a sütéshez
3 ek. rizsliszt

Elkészítés:
A darálthúshoz hozzákeverjük a tojást, a leszerelt burgonyát, majd ízlés szerint ízesítjük sóval, borssal, majorannával. A húsos masszából kis pogácsákat formázunk, amelyeket kevés lisztben való megforgatás után forró olajban kisütjük.

Tálalhatjuk salátával, rizzsel vagy akár főzelékkel. Jó étvágyat!

 

Tócsni fokhagymás mártással, mert az otthon íze az igazi

 

 

Melyik néven ismered Tócsni, Lepcsánka vagy talán Mackótalp? Kóstoltad már ezt a jellegzetes tájételt? Ha még nem akkor itt az ideje! Az elkészítése egyszerű és könnyen beszerezhető alapanyagok kellenek hozzá. Kislányként álltam a konyhában és figyeltem, ahogyan az édesanyám egymás után sütötte ki őket a forró olajban, miközben  a konyhát belengte a fokhagymás illat, amire összegyűlt az egész család. Vidáman teltek el ezek esték és a kisült burgonya tallérok pillanatok alatt elfogytak fokhagymás tejföllel bőségesen megkenve. Jöjjön hát a családi recept! Ne feledjük, hogy az otthon tanult sütés-főzés, az amit magunkkal viszünk bárhová is megyünk a világban!

Hozzávalók:
/2 főre/
4-5 darab nagyobb burgonya
4 evőkanál liszt
/lisztérzékenyeknek kukoricaliszt/
2 gerezd fokhagyma
só, bors, petrezselyem
2 db tojás
1 dl tejföl+ 1 gerezd fokhagyma
étolaj a sütéshez

Elkészítés:
A meghámozott és megmosott krumplit és a fokhagymát lereszeljük. Hozzáadjuk a lisztet, a tojásokat, az apróra vágott petrezselymet és összekeverjük, végül sóval és borssal ízesítjük. A serpenyőben felhevített olajba másfél evőkanálnyi masszát teszünk, aztán a kanál hátával lepényekké formáljuk és vékonyra lapítjuk. A forró olajban 5-10 percig sütjük.

 

Melegen és ízlés szerint fokhagymával és sóval ízesített tejföllel megkenve tálaljuk.

Jó étvágyat!

 

Epres-sárgabarackos smoothie, a pohárba zárt nyár íze

Idén hirtelen toppant be a nyár és máról holnapra beköszöntött a kánikula. Ilyenkor egy pohár hűsítő üdítő mindennél többet ér. Miért ne tegyük mindezt egészségesen? Jöjjön hát egy könnyed smoothie recept, amely nem tartalmaz hozzáadott cukrot sőt még tejet sem. Dőljünk hátra és évezzük, ahogyan az eper és a sárgabarack ízvilága tökéletesen kiegészíti egymást.

Hozzávalók:
6 dl szénsavmentes ásványvíz
4 szem sárgabarack
2 marék eper
1/2 citrom leve
1-2 citromkarika
ízlés szerint jégkocka
szívószál

Elkészítés:
A megtisztított hozzávalókat beletesszük a turmixgépbe és felöntjük ásványvízzel és egy-két perc alatt összeturmixoljuk, valamint frissen facsart citrom levével ízesítjük. Ízlés szerint jégkockával és citromkarikával tálaljuk. A megadott hozzávalókból fél liter egészséges és finom smoothie lesz.

Házi epres krémtúró, a 10 perces cukormentes finomság

 

Eddig csak boltban vásárolt krémtúrókat ettél? Akkor itt az ideje újítani! Nem kell hozzá tudnod se sütni se főzni, mégis tíz perc alatt elkészítheted, akár desszertnek vagy reggelinek. Bátran nassolhatunk,  hiszen nem tartalmaz hozzáadott cukrot és adalékanyagot sem. Vigyázat gyorsan fogy!

Hozzávalók:
5-10  dkg
250 g túró
1 kis poharas 20%-os tejföl
1 citrom reszelt héja
2 ek. folyékony édesítő
1/2 banán

Elkészítés:
Az epret és a banánt összeturmixoljuk, majd hozzáadjuk a tejfölt végül belekeverjük a túrót. Folyékony édesítővel  és citrom reszelt héjával ízesítjük.

Tálalhatjuk eper darabokkal díszítve. Jó étvágyat!

Epres kókuszgolyó, az alakbarát húsvéti desszert

Könnyed sütés nélküli húsvéti desszertre vágysz? Akkor ez a kókuszgolyó pont neked való, hiszen csak gyümölcscukrot tartalmaz és  keksz sincs benne. A titok nyitja a túró és az eper párosításában rejlik, valamint az sem utolsó szempont, hogy nem  kell órákig a konyhában állnunk.  A hozzávalókat egyszerűen összekeverjük, majd tetszés szerinti kisebb golyókat formálunk belőle és meghempergetjük kókuszreszelékben, akár a gyerekeket is bevonhatjuk az elkészítésbe. Végül bátran bűntudat nélkül nassolhatunk és nem kell aggódnunk a plusz kilók miatt. Vigyázat gyorsan fogy!

Hozzávalók:
200 g sovány túró
150 g kókuszreszelék
250 g eper
1 citrom reszelt héja
2 ek. folyékony ízesítő

Elkészítés:
A megmosott eper szemeket kisebb darabokra vágjuk, majd turmixgépben összeturmixoljuk. Az eperpürét összekeverjük a túróval  és  édesítjük a folyékony édesítőszerrel, ízesítjük  citrom reszelt héjával, végül belekeverjük a kókuszreszeléket. A masszát tizenöt percig hűtőben pihentetjük, majd kis golyókat formálunk belőle és kókuszreszelékbe forgatjuk.

Tálaláskor megszórjuk eper darabokkal.

Jó étvágyat!

Tavaszi megújulás a konyhában

Tavasszal  a természet újra életre kel, a fák kirügyeznek, a virágok elkezdenek kinyílni, beköszönt a jó idő és ledobjuk magunkról  a nagykabátot. Mi magunk is megújulunk kívülről és belülről is. Miért lenne ez másként a konyhában?Takarítsunk ki nemcsak a látható helyeken, hanem azokon is, amelyek nincsenek szem előtt. Érdemes átnézni a fűszereket, megnézni a szavatosságukat és kidobálni azokat, amelyek lejártak. Tegyünk rendet az evőeszközös fiókban, dobáljuk ki a szilveszterről megmaradt szívószálakat, vegyünk virág mintás színes új szalvétákat. Vegyük szemügyre a fakanalak állapotát, ha szükséges vegyünk újat vagy a régieket dekoráljuk ki színes akril festékkel. 

Egyre több tavaszi szezonális alapanyag kapható már a piacokon,  készítsünk változatos ételeket és bátran próbáljunk ki új recepteket. Ha van otthon salátás szakácskönyvünk  vegyük elő és iktassunk be étrendünkbe köretként több salátát. Lassan beköszönt az eper szezon, így itt a remek alkalmon, hogy készítsünk turmix gép segítségével smoothie-kat. A bátrabbak a gyümölcsös turmix italok mellett kipróbálhatják a zöldséges alapúakat is, például isteni a spenótos smoothie, amelynek a zöld ízét banánnal és almával tudjuk fel dobni.

Igyunk salaktalanító gyógyteát, lehetőleg kérjük a teakeverék választásánál a patikus segítségét.  A teázásnak adjuk meg a módját egy-egy bögre reggel vagy este pár perc nyugalomban mézzel ízesítve csodákra képes.  Ültessünk fűszernövényeket az erkélyre vagy a konyha ablakba, hiszen mindig jól jön friss zöld fűszernövény a főzés során.

Végül de nem utolsó sorban élvezzük a főzést, az ízesítés során bátran hallgassunk az érzékeinkre. Jó ötlet másokat  bevonni a főzésbe, hiszen remek hétvégi program közösen főzni bográcsban vagy grillezni egyet a kertben. Ne feledkezzünk meg magunkról a konyhai teendők után, mert nincs jobb mint egy csésze ízletes kávé a napon a teraszon sütkérezve, hiszen az a dicséretek bezsebelése után jár nekünk egy ötpercnyi énidő.

Variációk egy témára, a medvehagyma ezer arca

 

A medvehagymának ezer arca van, hogy hányat látunk meg belőle az attól függ, hogy hányféleképpen tudjuk felhasználni az ételeinkben. Még nem kóstoltad a medvehagymát? Akkor itt a remek alkalom! Szereted könnyű krémleveseket? Ha a válasz igen, akkor készítsd el a  szerecsendiós medvehagyma krémlevest, aminek az íze enyhén fokhagymára emlékeztet és gyomorsimogató. Tudtad, hogy a medvehagymával mediterrán ízvilágot is lehet teremteni?  Mindössze a megfelelő plusz hozzávalóra van szükség például paradicsomra és egy könnyen elkészíthető paradicsomos-medvehagymás lepény receptre. Miért jó, ha van otthon házi medvehagyma krém? Ízesíthetünk vele krémleveseket, mártásokat, húsokat vagy egyszerűen a vacsoránkat feldobhatjuk vele, ha egy kis ömlesztett sajtba medvehagyma krémet keverünk pillanatok alatt kész is pikáns sajtos szendvicskrém.  A  tojást sokféleképpen készíthetjük el medvehagymával, így a fantáziánknak semmi se szabhat határt, jól illik tojásrántottába vagy tojáslepénybe, amit olaszosan frittatának hívnak. Tegyük még izgalmasabbá a reggeleket készítsünk tojás muffint, azaz a tojást süssük meg medvehagymával bélelt muffin formába és garantált a siker. Hogyan fokozhatjuk még a kreativitásunkat? Süssünk lenmaglisztes paleo pogácsát és ízesítsük ezzel a vadnövénnyel, amelynek ízét a lenmagliszt még jobban kiemeli. A lehetőségek tárháza végtelen, nem kell hozzá más csak  kísérletezési vágy és egy csipetnyi medvehagyma szerelem.

 

 

Medvehagymás-kolbászos frittata, a gyors tavaszi reggeli titka

A medvehagyma szezon van és nem tudok betelni a fokhagymára emlékeztető jellegzetes üde ízzel. Minden évben újabb és újabb ételeket készítek medvehagymával. Készítettem már belőle krémlevelest, sütöttem pogácsát most azonban maradtam a kevesebb az néha több filozófiánál. Házi parasztkolbász  és tojás került elő a hűtőből, mindezt megspékeltem egy kis brie sajttal. Milyen lett az íze? Isteni, bárkit le tudunk vele venni a lábáról, hiszen a titok nyitja a friss erdei medvehagyma.

Hozzávalók:/2 főre/
4 tojás
4-5 dkg száraz parasztkolbász
5 levél apróra vágott medvehagyma
ízlésszerint brie sajt és pritamin paprika
étolaj, só, bors

Elkészítés:
A serpenyőbe egy kis étolajon megpirítjuk a kolbászt, közben a tojásokat egy mélytányérban villával felverjük, majd fűszerezzük és belekeverjük az apróra vágott medvehagymát. A felvert tojást a serpenyőbe öntjük,  a tetejére szórjuk a szintén apróra vágott pritamin paprikát és a sajt darabkákat. Fedővel lefedve magas fokozaton megsütjük, akkor jó ha a tojás lepényszerűen feljön és a teteje is átsült.

Jó étvágyat!

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!